"Nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását" (ApCsel 4,33)
„Az evangelizáció lényege szerint kapcsolódik az evangélium azoknak szóló hirdetéséhez, akik nem ismerik Jézus Krisztust vagy mindig elutasították. Közülük sokan titokban keresik Istent, mert az ő arcának nosztalgiája mozgatja őket; még az ősi keresztény hagyományokkal bíró országokban is. Mindenkinek joga van megkapni az evangéliumot. A keresztények kötelessége hirdetni az evangéliumot anélkül, hogy bárkit kizárnának, de nem mint akik új terhet raknak rájuk, hanem mint akik megosztanak egy örömöt, szép távlatot mutatnak és egyfajta vágykeltő lakomára hívnak. Az Egyház nem prozelitizmussal [térítéssel], hanem „vonzással” növekszik.”
(Ferenc pápa - Evangelii Gaudium 14)
A JL-ben ezt mi is valljuk. Ahhoz pedig, hogy ez valóban élhető legyen mi magunk válunk a legelső misszióvá. Az első ember, akit evangelizálnom kell, az saját magam, és ezt szolgálja az a két-három hónap, amit egy-egy misszió előtt a közösségben töltünk, elmélyedve az imádságban, a képzésben és a közösségi életben.
„Ha azok vagytok, akinek lennetek kell, akkor az egész világot lángra lobbantjátok!”
Szent II. János Pál – Sziénai Szent Katalint idézve a 2000-es Római IVT-n.
Ennek megfelelően a JL-es evangelizációban elhagyhatatlan a Tanúságtétel, az Öröm és a Szépség. Tanúságtétel arról az örömteli találkozásról Istennel, Aki szépségével beragyogja az életünket. (vö. Zsolt 45,3)
„Az egyház minden történelmi korban hirdetni törekedett az evangéliumot, és ezért állandóan foglalkoztatta a kérdés: kit küldjön, aki hirdesse Jézus igazságait? Milyen szavakkal hirdessék? Hogyan lehetne elérni, hogy mindenki megértse, és eljusson mindenkihez? Ez az „üzenetátadás” - a kérügma:”
(Szent VI. Pál - Evangelii nuntiandi 22)
„Az evangelizáló tevékenységben, és minden Egyházat megújító szándékban alapvető szerepe van ennek az első igehirdetésnek.
A kérügma szentháromságos. A Szentlélek tüze ez, aki nyelvek formájában ajándékozza magát, és fölébreszti bennünk a Jézus Krisztusba vetett hitet, aki halálával és feltámadásával kinyilatkoztatja és közli velünk az Atya végtelen irgalmát. A katekéta ajkán újra meg újra felhangzik az első igehirdetés: „Jézus Krisztus szeret téged. Életét adta azért, hogy üdvözítsen, és most mindennap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen, megszabadítson téged.” Amikor azt mondjuk, hogy ez a hirdetés „az első”, az nem azt jelenti, hogy a kezdetnél ott van, azután elfelejtjük, vagy más, azokat felülmúló tartalmakkal helyettesítjük. Minőségi értelemben véve első, mert ez a fő üzenet, melyet különféle módokon újra és újra meg kell hallgatni, s amelyet újra és újra kell hirdetni a katekézis során ilyen vagy olyan formában, minden fázisában és pillanatában.
Ez a hirdetés válaszol minden emberi szívben jelen lévő, végtelenre irányuló vágyra. [...] Ez az evangelizálótól megkövetel néhány olyan készséget, melyek a hirdetés jobb befogadását segítik: közelséget, párbeszédre való nyitottságot, türelmet, nem ítélkező szívélyes befogadást.”
"Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről a tanúság két kőtáblájával a kezében, arcának bőre ragyogott, mivel az Úrral beszélt. Ezután a többi izraelita is odament, és Mózes közölte velük mindazt, amit az Úr a hegyen neki mondott." (Kiv 34,29.32)
„A misszió Jézus szenvedélyes szeretete, egyben népe szenvedélyes szeretete is. Amikor ott állunk a megfeszített Jézus előtt, felismerjük egész szeretetét, amellyel méltóságot ad nekünk és fenntart; de ha nem vagyunk vakok, kezdjük felfogni azt is, hogy Jézus tekintete kitágul, s szeretettel és lángolással tekint egész népére. Így újra felfedezzük: fel akar használni bennünket arra, hogy egyre közelebb kerüljön szeretett népéhez. A nép körében ragad meg minket, és a néphez küld, úgy, hogy e néphez tartozás nélkül érthetetlen az identitásunk.”
„Maga Jézus a modell ahhoz az evangelizációs döntéshez, amely bevezet minket a nép szívébe. Milyen jót tesz nekünk, ahogy mindenkihez közel látjuk őt! Amikor beszélt valakivel, a szeméből szeretetteljes figyelem sugárzott: „Jézus ránézett és megkedvelte” (Mk 10,21). Nyitottnak látjuk őt a találkozásra, amikor az út mentén lévő vakhoz közeledik (vö. Mk 10,46-52), és amikor együtt eszik és iszik a bűnösökkel (vö. Mk 2,16), nem törődve azzal, hogy falánk és borissza embernek mondják (vö. Mt 11,19). Készségesnek látjuk, amikor hagyja, hogy egy utcanő megkenje a lábát (vö. Lk 7,36-50), vagy amikor éjszaka fogadja Nikodémust (vö. Jn 3,1-15). Jézus kereszten történő teljes odaadása nem más, mint annak a stílusnak a betetőzése, amely egész létét jellemezte. E modell által ihletve akarjunk teljességgel bekapcsolódni a társadalomba, osszuk meg az életet mindenkivel, hallgassuk meg aggodalmaikat, működjünk együtt velük anyagi és lelki szükségleteikben, örüljünk együtt azokkal, akik örvendeznek, és sírjunk azokkal, akik sírnak, és vállvetve vegyünk részt az új világ építésében! De ne kötelességként, ne kimerítő teherként, hanem személyes döntéssel, amely örömmel tölt el és identitással ruház fel.”
Az év során háromszor indulunk misszióba két-két, valamint egy hétre: karácsony előtt, hogy hirdessük eljöttét Királyunknak, húsvét előtt, hogy tanúságot tegyünk arról, aki Feltámadott és végül pünkösd előtt (kiemelt tekintettel a bérmálkozásra váró fiatalokra), hogy együtt készüljünk a Szentlélek eljövetelére, aki állandóan megújítja az Utolsó Vacsora termében, Jézus anyja körül összegyűlt Egyházat.
A Jeunesse-Lumière karizmája a fiatalok evangelizációja, hisz ahogy Ferenc pápa is fogalmazott Rio-ban, nincs jobb eszköz a fiatalok evangelizációjára, mint egy másik fiatal.
Olyan helyekre megyünk, ahova hívnak bennünket - plébánosok, hittanárok, ifi-közi vezetők -, de igyekszünk megszólítani azokat a fiatalokat is, akiknek még nincs közeli kapcsolata Istenhez vagy az Egyházhoz.
Minden missziónak a forrása és csúcsa az Eucharisztia. (vö. 51. NEK és KEK 1324) Ennek megfelelően ez az a hely és esemény, ahová meg tudjuk hívni az embereket, akikkel találkozunk: „Gyere, győződjél meg róla! Megtaláltuk a Messiást." (vö. Jn 1,41-51)
Az évhez hozzá tartozik még két hét misszió nyáron, amikor csatlakozunk mi is a nagy „turisztikai népvándorláshoz", és igyekszünk az emberek figyelmét Arra fordítani Aki felé egész életünkben vándorolunk. Ennek többféle formája lehet: részt veszünk fesztiválokon, táborokban, vagy jelen vagyunk különböző kegyhelyeken, ahol sok túrista és zarándok megfordul.
Végső soron a misszió egy egész életünkre szóló hivatás, ami szólít bennünket arra, hogy a JL után is folyamatosan tanúságot tegyünk csendesen és diszkréten a mindennapi életünkben vagy éppen hangosan nagy tömegek előtt arról, aki Feltámadott.